UNSPECIFIED
(1989)
Elgondolások a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényre és a Magyar Tudományos Akadémia alapszabályaira.
Magyar Tudományos Akadémia.
(Manuscript)
Item Type: |
Other
|
Additional Information: |
Lelőhely: Akadémiai Levéltár | "1. Ismeretes, hogy széles körű előzetes vita után, amelyben részt vettek a kutatói kollektívák, az érdekvédelmi szervezetek, a tudományos osztályok stb. a Magyar Tudományos Akadémia 1989. évi közgyűlése megvitatta az Akadémiáról szóló törvény koncepcióját, valamint az uj akadémiai
alapszabályok irányelveit. A közgyűlési határozat alapján megkezdődött azoknak az elgondolásoknak kidolgozása, amelyek még nem tekinthetők törvénytervezetnek, vagy az alapszabály tervezetének, ugyanakkor az ugyancsak széles körű véleményezést követően ezek a dokumentumok képezik majd - az észrevételekkel és javaslatokkal együtt - a további munka alapját. 2. A jelen füzetben foglalt elgondolások közreadását megelőzően, több változatban, belső munkaanyagok készültek. Ezek a véleményezésre szánt elgondolások jobb előkészítését célozták és a munkálatok jelenlegi fázisában már elvesztették jelentőségüket." 3. Függelékként megtalálható az 1989-ben is érvényes A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1979. évi 6. sz. törvényerejű rendelet. |
SWORD Depositor: |
ALEPH SWORD
|
Depositing User: |
Erika Bilicsi
|
Date Deposited: |
14 Nov 2022 08:34 |
Last Modified: |
26 Jan 2023 15:44 |
URI: |
http://real-ms.mtak.hu/id/eprint/19220 |
Actions (login required)
|
Edit Item |